KIADVÁNYOK
Nagy megtiszteltetés egy kutató számára, ha egy település monográfiájának elkészítésére kérik fel: akár mint szerzőt, akár mint szerkesztőt, akár mint a kutatásokra létrejött csoport vezetőjét. Különösen is az, ha ez a település az illető szülőfaluja, őseinek lakhelye, hiszen egy, a kutatói pályában fontos mérföldkőnek számító feladatot a számára legfontosabb helyen végezhet el. Ugyanakkor rendkívül nagy felelősség is, mivel a településhez számtalan szállal kötődő lokálpatrióta és a kutatói objektivitás nem egyszer kezd egymással éles csatározásba, hiszen nincs olyan családi történet, fiók mélyén megbújó fotó, amely egy, a lakhelyét szerető kutató számára ne lenne fontos.
Mészáros Ferenccel 2006. február 2-án készítettem el az első interjút szokás témakörben. Bár kisebb gyűjtéseket a következő években is végeztem, a tárnoki kutatások háttérbe szorultak. Ez 2012-ben változott meg, amikor Ábel Andrással közös munkába kezdtünk, és egyre inkább körvonalazódtak a jövőbeli tervek. Ezek elsősorban egy-egy témára terjedtek ki, de a beszélgetések során nem egyszer merült fel a településmonográfia gondolata. Két ember számára azonban ez kivitelezhetetlen vállalkozásnak tűnt, és bár szomorúan, de lemondtunk erről a tervről. A kutatások azonban tovább zajlottak, melynek eredményeképpen több publikáció látott napvilágot, illetve elkezdtük a családoknál őrzött fényképek és dokumentumok digitalizálását.
A jövőbeli tervek átgondolása akkor vált szükségessé, amikor 2017-ben megkeresett Tárnok önkormányzata, hogy készítsem el egy településmonográfia tervét. A szülőfalujához kötődő kutató ekkor kerül bajba, hiszen bizonyos terjedelmi korlátok kötik a kezét, az anyagot a széles közönség számára befogadhatóvá kell tennie, de mellette ott állnak a fontosabbnál fontosabb témák, az ekkor már közel négyezer tételes fotóadatbázis, valamint a több száz órányi interjúanyag.
Tárnok lakói számára nem új egy, a település történetét, néprajzát összefoglaló munka. 1965-ben Szabó István tanár, egy pályázat keretében elkészítette Tárnokról szóló történeti összefoglalóját Tárnok község monográfiája címen. Bár nyomtatásban sosem jelent meg, a kéziratot sokszorosították, és fénymásolt formában vagy kisebb-nagyobb kiegészítésekkel is ellátva több család is őriz ebből egy-egy példányt. Kevesen ismerik viszont az Adalékok Tárnok monográfiájához című kéziratot, amely a Pest vármegyei levéltárban található meg, és ami több témában tartalmaz fontos kiegészítéseket.
Szabó István számos helyi forrást és levéltári anyagot feltárva készítette el munkáit, 1965-ös kéziratát pedig gazdag képi anyag is kiegészítette. Ez utóbbi rendkívül értékes gyűjteménye az 1960-as évekbeli Tárnoknak. Utcaképek, újonnan felépített épületek egyedi dokumentálását találjuk meg benne. Szabó István munkája talán feledésbe merült volna, ha az akkori vezetőség nem dönt úgy, hogy 2000-ben, a Millennium évében, a neves évforduló alkalmából egy, a település történetét és néprajzát bemutató kiadványt ad ki. A terveket tett követte, és több helyi lelkes kutatónak köszönhetően összeállt a sokak számára ismert könyv, az Igazgyöngy. Ennek történeti részét nagyrészt Szabó István munkája teszi ki, de emellett megismerkedhetünk benne Tárnok természeti értékeivel, élővilágával, valamint áttekintést kapunk a település népi kultúrájáról is. A kötet Gergely Istvánné Nogula Mária szerkesztésében, rendkívül igényes formában jelent meg. Egyik legnagyobb értékét talán az adja, hogy a keményfedelű kötet fényes papírjai többtucatnyi archív és színes fotót őriznek, amelyek minden esetben szervesen kapcsolódnak a szöveghez, fontos információtartalommal rendelkeznek. A könyv széles körben vált ismertté Tárnokon, sokak ebből ismerték meg lakhelyük történetét, az itt lakó ősök gazdag hagyományvilágát.
Az összefoglaló munkák mellett röviden érdemes megemlékezni néhány tematikus gyűjtésről is. Az Ábel Andrással 2012-ben megkezdett intenzív gyűjtőmunkát Tárnok Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata a kezdetektől fogva támogatta, melynek eredményeként több témában is egyedülálló anyag gyűlt össze. Ennek egy részét tematikus kiállításokon (viselet, zenekartörténet, a második világháború áldozatai stb.) is bemutattuk, de a nemzetiségi önkormányzatnak a települési önkormányzat támogatásával két kötetet is sikerült kiadnia. 2014-ben jelent meg az első, a tárnoki zenekarok működését bemutató munka, két évvel később pedig a málenkij robotot túlélők, illetve a közvetlen családtagok visszaemlékezéseit magában foglaló kötet. Emellett 2017-ben a szlovák önkormányzat egy sorozatot is indított, amelynek rövid, színes füzeteiben egy-egy kisebb témával ismerkedhetnek meg az olvasók.
Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen előzmények után miért is született az a döntés, hogy egy új monográfia készüljön Tárnokról?
Közel két évtized után az Igazgyöngy utolsó példánya is elkelt, de még mindig sokan keresték a kötetet, vagy valamilyen Tárnokról szóló kiadványt. Emellett viszont egyre inkább az a gondolat került előtérbe, hogy ha már egy új kötet készül, akkor az olyan legyen, ami nemcsak a helyieknek, hanem a szakmának is szól, tehát történészek és néprajzkutatók is használni tudják saját kutatásaik során a Tárnokról készített leírásokat. Ez azért is egyre inkább sürgetőbbé vált, mert bár Tárnok történetét és népi kultúráját tekintve sajátos helyet foglal el a Budai-hegyvidék és a Mezőföld határán (tót szigetként éltek a főleg németek által lakott települések mellett), a néprajzi kutatások ezidáig elkerülték. Ennek az lehetett az oka, hogy a kutatók elsősorban az archaikus területek felé nyitottak, így a budapesti agglomerációban fekvő települések kiestek a szakemberek látóköréből. Az igaz, hogy a főváros közeli fekvés, a vasút hatása, valamint az 1930-as évektől bekövetkező intenzív parcellázások és a lakosság gyarapodása következtében egy gyors identitásvesztés kezdődött meg. Ennek ellenére még napjainkban is feltárhatók annak az egykor gazdag népi kultúrának a maradványai, amelyekben egyaránt megfigyelhetők az őshazából hozott elemek és a környező német települések hatására kialakult hagyományok.
Az előkészületi munka során tehát kettős cél vezérelt bennünket. Egyrészt egy olyan munka elkészítését terveztük, amely szakkönyvként is megállja a helyét, ezzel együtt azonban közérthetően, a tárnoki emberek számára kívántuk feldolgozni az egyes témákat. Ezeket szem előtt tartva igyekeztünk összeállítani a feldolgozandó témaköröket, illetve ezt követve zajlott a kutatás is.
A településmonográfiák alapvetően két nagy részből állnak, az egyes korszakokat bemutató történeti fejezeteket a néprajzi leírások követik. Ez a felosztás a most kézben tartott kötetben is megfigyelhető, a kezdetektől 1970-ig követték végig a történészek a településen zajló eseményeket. 1970 jelentős fordulópont Tárnok történetében, ekkor nyilvánították nagyközséggé a települést. Ez az időhatár nemcsak a nevezetes esemény miatt lett kiválasztva, hanem azért is, hogy a történeti rálátás ötven évét megőrizzük.
A történeti fejezetek a témák széles körét érintve adnak áttekintést az adott korszakról. A korábbi évek gyűjtései azonban megmutatták, hogy vannak olyan, az egyes időszakokat érintő témák, amelyeknek kifejtésére egy-egy történeti fejezetben nincs lehetőség. Ezek mind olyan részét képezik Tárnok történetének, amelyek megérdemlik a részletesebb kidolgozást. Nemcsak azért, mert a település életében fontos szerepet betöltő személyek válnak így ismertté az olvasó előtt, hanem azért is, mert ezek a témák nemegyszer sajátos forrásanyaggal rendelkeznek, és részletesebb megismerésük egészen másképp láttatja az olvasóval az egyes korszakok eseményeit. Ezen fejezetek közé tartozik az iskola- és óvodatörténet, amelyből általános képet kapunk az oktatás történetéről, megismerkedhetünk a legismertebb tanárokkal, megtudhatjuk, ki a névadója a Halász utcának, de megelevenednek előttünk az oktatási körülmények, az elmúlt két évszázad iskolarendszere, az iskolai élet dolgos mindennapjai. A két világháború közötti egyesületi élet is önálló fejezetet kapott, mivel leginkább ezen szervezetek működése által ismerhetjük meg a korszak társadalmát, szórakozási lehetőségeit, a kultúra iránti fogékonyságot, a helyi parasztembereknek az élet egyéb területein kifejtett tehetségét. Szintén ide tartozik az Anasztáziapusztát, Újtelepet és Tárnokligetet bemutató tanulmány, amelyből az olvasó megismerkedhet Tárnok kialakulásával, megtudhatja, hogyan vált egy ötutcás település nem egészen fél évszázad alatt nagyközséggé. Önálló fejezetet kaptak a legfontosabb építészeti emlékek, amelyeknek a többsége napjainkra már elpusztult, így a ma itt élők közül sokan nem is hallhattak ezekről. Külön színfoltja a kötetnek az a családlista, amely az 1720-as évektől tárja fel a tárnoki családok történetét.
A hagyományos felosztásnak megfelelően a kötet második fele Tárnok népi kultúrájával ismerteti meg az olvasót. Gyalog, biciklivel és a hajdani kisvasúton is körbejárhatjuk Tárnok határát, megismerkedhetünk annak legeldugottabb zugaival, megcsodálhatjuk a nádtetős házak közt sétáló, viseletbe öltözött asszonyokat és férfiakat, a kasmír vállkendőt magukra öltő lányokat. Végigjárhatjuk az évet a szokások terén, amelynek során betekintést nyerhetünk a többnapos lakodalmakba és bálokba vagy a vidám szüretekbe, amely után a mészkőbe vájt pincék világával is megismerkedhetünk.
Az egyes témák feldolgozása a szakmai irányelveket figyelembe véve, széles körű forrásfeltárásokat követően történt meg. Az ismert források mellett azonban a kötet talán egyik legnagyobb értéke, hogy több mint négyszáz illusztrációval, családi dokumentumok feltárásával, elemzésével, valamint számos interjúrészlettel viszi közelebb az olvasót az adott
korszakhoz, az egyes emberekhez. Ezek az illusztrációk nemcsak színesítik a könyvet, hanem szemléletesen mutatják azt, hogy ez a kötet sok ember összefogása által készülhetett el. Ábel Endre 1990-es évek eleje óta végzett gyűjtéseit az elmúlt tíz évben több száz órányi interjú egészítette ki. A jelenleg már több mint hatezer tételes fotóadatbázis több mint kétszáz család gyűjteményét foglalja magába. Ezek mind olyan nélkülözhetetlen felajánlások, amelyek által a kötet nemcsak egy település történetét, néprajzát leíró munka, hanem az itt élő családok személyes története is. Egy olyan munka, amit reményeink szerint sokan az elolvasása után is újra elővesznek majd, hogy végigjárják az 1930-as évek Tárnokát, vagy azért, hogy büszkén mutassák meg gyermeküknek vagy unokájuknak a család valamelyik ősét.
Természetesen nincs olyan munka, amelyben ne lehetne hiányokat felsorolni. Nyugodt szívvel mondhatom azonban, hogy a legszélesebb körben igyekeztünk kutatásokat végezni, hogy az olvasó valóban részletesen megismerhesse a település közel nyolcszáz éves történelmét és átfogó képet kapjon az ősök kultúrájáról, hagyományairól.
Kedves Olvasók! Fogadják szeretettel a kötetet és olvasás közben gondoljanak tisztelettel azokra, akik az elmúlt évszázadokban a történelem viharait túlélve is kitartottak szülőfalujuk mellett, munkájukkal építették azt, hogy mi ma itt élhessünk. Őrizzük, óvjuk ennek a kultúrának a még megmaradt emlékeit, hogy a jövő generációi ne csak ebből a kötetből ismerhessék meg a hagyományainkat, hanem ők is találkozhassanak az itt élő szokásokkal!
Tárnok, 2023 tavaszán
Muskovics Andrea Anna, PhD.
szerkesztő