ELBESZÉLT EMLÉKEK
TÁRNOK A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT
Kapunics Béla
elbeszélése alapján (2000)
(Gyűjtötte: Ábel Endre)
4. RÉSZ: EGY KIS MUNKA
Kapunics Béla: Fönn a pincében tároltuk a burgonyát és egyéb dolgokat. Szerencsére onnan nem vittek el semmit, mert kukorica alá rejtettünk mindent, amit csak lehetett. Egyszer hazafelé jöttem fölpakolva egy zsák krumplival és már éppen sikerült volna eltűnnöm, amikor elkapott egy ruszki tiszt. Rám kiáltott:
-"Sztoj!" Állj! Megálltam. - Tudtam beszélni velük, mert akkor már sok minden volt a fejemben a szlovák és orosz nyelvből. Utasított, hogy szerezzek valahonnan egy lapátot. Nem emlékszem pontosan, hogy fejezte ki magát. Otthonról a pincéből hoztam, mert ott lent tároltuk a meszet és ott mindig volt egy.
-"No igyi!" Induljunk! Mondta. Elmentünk egy házhoz, ahol az előszobában egy fene tudja milyen asztalon, - mert olyan hosszúkás formájú volt - hatalmas nagy ruszki feküdt összelövöldözve, összekaszabolva. Borzalmasan nézett ki. Az orosz azt mondta nekem, hogy el kell vinnünk elásni.
-„Hú!” Gondoltam. Közben a sírás igencsak fojtogatott. Eszembe jutott, hogy a Pálmaiéknak van tróglijuk, amivel a disznót szokták vinni disznóvágáskor. Ott lógott a sztrícó1 háza háta mögött, fölakasztva a falon. Elmentem érte. Mikor megérkeztem, az orosz megkérdezte, hogy hol akarom megfogni a hullát. Nagy nehezen ketten föltettük, és elcipeltük oda a szoborhoz, a háborús emlékműhöz. Gondolhatod, milyen lehetett vinni. Erős gyerek voltam egyébként, de azért a síkos út megnehezítette a dolgomat. Csúszkálva ugyan, de nagy nehezen odaértünk a legalább harminc centis hóban. A Drobniéktól tudtam szerezni csákányt, mert volt náluk egy magyar ember, akit szintén ugyanúgy kaptak el egy kis munkára, mint engem. Az adott szerszámot, aminek a segítségével olyan 30-40 cm mélyen sikerült feltörnöm a talajt, de fogalmam sincs hány órán keresztül csináltam. Mikor kész lett, valahogy behúztam a testet és betakartam. De nem csak az az egy halott lett oda ideiglenesen elásva, volt ott több is. Körülbelül 10-12 lehetett, nagyjából fél méteres mélységben elhantolva. Éppen hogy csak. Aztán az idő hirtelen enyhülni kezdett és másnap már a kutyák elkezdték kikaparni őket. A bordák kilógtak a földből. Én magam is láttam. Borzalmas volt. A háború után aztán ki lettek szedve. Az öreg Kokics Lacinak az apja olyan szikár termetű, magas ember volt, ő is részt vett az újratemetésükben. Mielőtt elkezdte volna a munkát, első kikötése egy liter pálinka volt.
Erről mondjuk egy hétig lehetne mesélni egy huzamba. Akkor sajnos ilyen volt a helyzet. Maga az élet alakította így a mindennapokat.