ELBESZÉLT EMLÉKEK

VICZING CIRILL-FÉLE MOZI

Nagy Amália
elbeszélése alapján (2001)

(Gyűjtötte: Ábel Endre)

-Hogy emlékszik vissza Viczing Cirillre?
Nagy Amália: Egy nagyon helyes, kedves ember volt.
-Sokan ismerték?
Nagy Amália: Mindenki. Egyrészt a kávéház, másrészt a mozi miatt. Az egyik filmre amit vetített, egészen jól emlékszem.  „Tomi a megfagyott gyermek”, ez volt a címe. Egy alkalommal Kiss Viktor tanár elhozta a főszereplőt, Pécsi Gizi gyerekszínészt Tárnokra. Gondolom valamelyik filmjét vetítették éppen, ő pedig elől állt, egy kissé oldalt és énekelt, vagy táncolt. Nem emlékszem már pontosan, olyan régen volt. Ha szegény Viktor élne, többet tudna mesélni.

Pécsi Gizi

-A Cirillnek mi volt a szakmája?
Nagy Amália: Nem tudom. Én csak a mozival és a kávéházzal láttam foglalatoskodni.  
-Azt tetszik tudni, hogy milyen napokon voltak a vetítések?
Nagy Amália: Szombaton és vasárnap az biztos, de lehet, hogy hét közben is. Sok néző volt. A terembe körülbelül 60-100 ember fért be.
-Nagy helyiség lehetett.
Nagy Amália: Igen. Az akkori érdekesebb filmeket hozta el bemutatni. Most jut eszembe, hogy körülbelül 5-6 évvel ezelőtt dobtam ki egy kis házikószerű valamit, amiben égő volt és rá volt írva, hogy „MOZI”. Az lógott kinn valahol a házon és világított. A Lugosi Miskának még meg is mutattam és megkérdeztem tőle:
-„Nézd, Miska! Tudod, hogy mi volt ez?”
-„Igen, a mozi cégére.” Válaszolta. Ha tudtam volna, hogy még érdekes lesz egyszer, akkor nem dobom ki. Meghagytam volna a múltnak ezt a darabkáját.
-Kár érte. Mire vetítettek? Falra, vagy vászonra?
Nagy Amália: Nem használtak vásznat. Emlékeim szerint később rettenetes energiát kívánt, mire le tudták kaparni a főfalról a festékréteget, amire vetítettek.
-Mennyi idős lehetett a Cirill, amikor megnyitotta a mozit?
Nagy Amália: Azt nem tudom. De azt igen, hogy egyszer visszajött Tárnokra látogatóba. Ugye mindenkit visszahoz a honvágy, még mielőtt meghalna. Őt is visszahozta egyszer körülnézni. Persze nem úgy találta a falut, ahogy itt hagyta. Sok minden megváltozott. Úgy tudom, hogy egy tanítónőt vett el valahol egy messzi községben. Nászútjuknak az volt a nevezetessége, hogy ekhós szekérrel mentek bebarangolni azt a környéket, ahova utaztak. Ez, mint különlegesség, beszédtéma volt abban az időben Tárnokon.

Viczing Cirill (1901–1970)
(Fotó: Mikulásik László hagyatékából)

-Mikor ment el?
Nagy Amália: Úgy emlékszem, hogy a’40-es évek elején. Mi ’39-be vettük meg tőlük a házat, azután mehettek el, de hogy hova költöztek, nem tudom. Akkor nősült-e meg, vagy később, azt sem tudnám megmondani.
-Mennyi idős lehetett akkor?
Nagy Amália: 30-40 között volt valahol. Erről megint a Lugosi Miska tudna többet mondani, mert ő napi rendszerességgel járt ide, illetve az Arányiné, az Arányi Rudinak a felesége, aki mozijegyet árult itt, meg a Lugosi Ilonka. Ő tudna mondani egy-két dolgot, hogy mi volt, hogy volt, mint volt. Nálam valamivel idősebb, így többet is tudhat.
-A kávéházra hogy emlékszik vissza?
Nagy Amália: Nagyon barátságos, nagyon otthonos, jó légkörű volt, ahova bárki, bármikor bemehetett. Volt harmonikaszó és tánc. A fröccs is hozzá segített a jó hangulathoz.
Már nem tudom ki zenélt, de jól csinálta. És mint afféle kávéházban ugye, összejöttek az emberek egy jó kávé mellett beszélgetni, a régi időket felidézni, tervezgetni. Úgyhogy nagy élet folyt itt, ahogy mondják. Egy pici Pest lehetett, vagy annak másolata. Ami a fővárosban ment, az itt is megvolt, csak kicsibe. Mindenki mindenkit ismert, mindenki mindenkivel jóban volt.
Édesanyám mesélte, hogy ide jártak az anyukájával vásározni. Jól termő kerttel rendelkeztek és itt adták el a zöldségek egy részét. Mivel anyukám jó hangú kislány volt, alkalmanként énekelt a bácsiknak a kávéházban. Akkor lehetett olyan 3 év körül. A Méder Viki a papájával akkoriban a szomszédban lakott és így gyakori vendég volt a kávéházban.  Ők szokták néha dajkálgatni anyámat, mint kisgyereket. Sokszor mondták neki:
-„Na Katka?!” És akkor a kis Katka már éneklésre készen is állt.
-És mettől meddig volt nyitva a kávéház?
Nagy Amália: Azt hiszem egész nap. Amíg csak vendég volt. Dologidőben, a mezőgazdasági munkák idején nem ment annyira, viszont ősszel és télen nagyobb lehetett itt az élet. Divat volt még a gazdáknak vasárnaponként a templomból hazafelé menet beülni egy kicsit megbeszélni a heti eseményeket és úgy mentek aztán haza ebédelni.

A Viczing-féle mozi épülete napjainkban
(Fotó: Ábel Endre)