AKIRE EMLÉKEZÜNK!
A Marton utcai iskola falán áll egy szerény emléktábla. A mindennapos rohanásban, a túlfeszített munkában, sokan fel sem figyelnek rá. 1980-ban állíttatta községünk tanácsa, a madártan nemzetközileg elismert tudósa, Radetzky Dezső születésének 101. évfordulóján.
1879. április 6-án született a Bács megyei Kishegyesen. Kalocsán tanítóképzőt végzett. 1905-1926-ig községünk tanítója volt. Tárnok környékének gyönyörű és változatos tájai, a mocsarak, rétek és a hegyek gazdag madárvilágnak nyújtottak fészkelési és táplálkozási lehetőséget. A Tárnokon eltöltött első esztendők ébresztették fel benne a madarak iránti vonzalmat és indítottak el ornitológiai munkásságát.
1909-ben Tárnok es Sóskút határában, az országút menti kőprizmákban, tömegesen fészkeltek /kb. 500 pár/ a Seregélyfélékhez tartozó pásztormadarak. /Pástor roseus/. E madarak főként a sáskajárásos években özönlöttek be hozzánk Kelet-Európa száraz sztyeppéiről. Az alkalmi jövevényekről tett bejelentése nyomán figyeltek fel rá a Királyi Magyar Ornitológiai Központban. Vönöczky-Schenk Jakab nagyhírű ornitológus is eljött Budapestről Tárnokra. Herman Ottó, az utlsó magyar polihisztor aláírásával szentesített okmányban nevezte ki az Ornitológiai Központ hivatalos megfigyelőjévé. Különösen kiemelkedő oológiai /tojástan/ gyűjtőmunkája, amelynek híre Németországba es Angliába is eljutott. /A tudományos célú tojásgyűjtés akkoriban a madártan elismert ága volt. Ma már természetesen tilos./ Az 1920-as évek közepén az angol W. M. Congreve Tárnokra látogatott és a Radetzky család vendégeként több napon át gyűjtéseket végzett. Vele és a kor híres oológusaival rendszeresen levelezett, és cserélte a gyűjtött anyagot. A csere abban az időben a gyűjtemények fejlesztésének egyik módja volt. Gyűjteménye kivételes ritkaságai vonzották a szakembereket. Az ázsiai Jáva szigetéről J. Howing oológus is érdemesnek találta megtekinteni. 1927-ben részt vett Budapesten a II. nemzetközi zoológiai kongresszuson. Itt találkozott a neves magyar és külföldi kutatószemé1yiségekkel. /Kittenberger Kálmán, Bíró Lajos, Csörgey Titusz/
1927 végén a Radetzky család 3 fiúgyermekkel Székesfehérvárra költözött, ahol a múzeum igazgatójának, Marosi Arnoldnak segítségével Radetzky Dezső tanitói állást kapott és a múzeum ornitológusaként dolgozhatott „másodállásban”. Munkájának köszönhető, hogy a múzeum eddigi régészeti profilja biológiai színezettel gazdagodott /madár- és tojásgyűjtemény, rovar- és lepkészeti részleg/. A Tárnokon megszerzett alapok továbbfejlesztésével Fehérváron „másodvirágzását” élte 1927-1940-ig, amikor betegsége súlyosbodása miatt pihenésre szorult. Ebben az időszakban Székesfehérvár lett a magyar ornitológia egyik legjelentősebb vidéki központja, ahol bel- és külföldi kutatók sokasága fordult meg. Rendszeresen publikált. Cikkei elsősorban az Aquilla című folyóiratban jelentek meg:
A pásztormadár megjelenése
Gallinágó gallinágó – sarszalonka – fészkelése Tárnokon
Tavicankó fészkelése Tárnokon
Hattyúk Tárnokon
Más folyóiratok is szívesen fogadták cikkeit. A Természetben /állatkerti folyóirat volt/, a Kócsagban és a helyi sajtóban is megjelentek cikkei. Jelentős ismeretterjesztést folytatott: előadásokat tartott az Iparos körben, a Legényegyletben es a Vörösmarty Körben. Elsőként ismerte fel a madárvédelem fontosságát. A 30-as évek elején szót emelt a Velencei-tó egy részének védelme érdekében. Saját tervezésű mesterséges fészekodúit és madáretetőit a baranyakárászi Első Magyar Fészekodúgyár több ezer darabban es különböző típusokban állította elő. Dr. Navratil Dezső egyetemi magántanár közreműködésével született meg benne a gondolat, hogy a madártant szélesebb társadalmi alapokra kell helyezni. Ki kell építeni a madárvárták hálózatát, felújítani a madárvédelem ügyét, ápolni Herman Ottó és Chernel István hagyományait. Ennek nyomán alakult meg a Magyar Ornitológusok Szövetsége, /MOSZ/ amely 1928-tól – 1944-ig működött.
A MOSZ a kiváló bel- és külföldi tagjait az általa alapított Herman Ottó emlékéremmel tüntette ki. Radetzky Dezső az elsők között kapta meg ezt az elismerést. Belekapcsolódott – a MOSZ gyűrűivel – az országosan folyó madárgyűrűzésekbe is. Sok száz madarat jelült meg a Velencei tavon és szerte a megyében. Neki köszönhető, hogy a MOSZ, 1928-ban a Velencei tó dinnyési szakasza partján felépítette az ország első madárvártáját, amely sajnos a második világháború végen megsemmisült. Tojásgyűjteményét, amely a Kárpát-medence madarainak tojásait csaknem hiánytalanul tartalmazta, szintén károsodás érte. Ma a Természettudományi Múzeum őrzi a megfogyatkozott gyűjtemény-roncsot.
Egyik fia, Radetzky Jenő /1909-ben született Tárnokon/ édesapja méltó utódja lett. Tárnokon nőtt fel, már kisgyermekként együtt járta édesapjával Tárnok mocsarait, mezőit. Érdeklődve figyelte a környék madárvilágát és a lepkéket. Ez határozta meg életének fő irányvonalát. Tárnokról a faluból naponta bejart Budára, a Horvátkertben álló Petőfi Sándor Gimnáziumba. Nem volt terhes számára a vasútállomáshoz való gyaloglás, mert minden évszakban talált valami figyelemreméltót a Benta partján. Egyik rádiós interjújában szeretettel emlékezik ezekre az évekre. A Pázmány Péter Tudományegyetem Természetrajz-földrajz szakán szerzett tanári diplomát. Az egyetem után madártannal foglalkozott. Sorra jelentek meg cikkei a szakfolyóiratokban. Részese volt az édesapja által alapított, a II. világháborúban elpusztult, dinnyési madárvárta újjáépítésének, amelynek ő lett a vezetője és Chernel István nevét viseli. 1959-től az ornitológusok, érdeklődő fiatalok Mekkája.
Munkásságának jelentőségét jelzi, hogy a madárvárta a „kiserőd” megkapta a TIT aranykoszorút, Az emberi környezetért kitüntetést és Bugát Pál emlékérmet, Radetzky Jenő pedig Pro Natura díjat és Ifjúsági Díjat. Radetzky Dezső 1944-ben halt meg Nádasdladányban, ahol egy sírban nyugszik feleségével, Muskovits Paulával.
Az iskola falán álló emléktábla legyen ezek után mindannyiunk számára jelkép: a termeszét szeretetének és védelmének jelképe. Fejezze ki kötődésünket községünk természeti értekéi iránt, amely a legjobban abban nyilvánulhatna meg, hogy egyre többen teszünk is valamit a védelmében.
Dr. Gergely Istvánné
(Forrás: Tárnokhír, 1991. június, 5.)
Copyright © 2012–2024 www.abelandras.hu – Minden jog fenntartva!