A KÉT RADETZKY EMLÉKEZETE
Tárnok neves szülöttének, Radetzky Jenő gimnáziumi tanár és európa-rangú madártudós születésének 90. évfordulójára
A tudománytörténetben meglehetősen ritka, hogy apa és fia is ugyanazon tudományágban munkálkodjék és/vagy ugyanabban a hivatásban emelkedjék országos hírnévre, Tárnok nagyközség szellemi életének történetében éppen erre akad ékes példa!
A település hajdani tanítója (akkori szóhasználattal: iskolamestere) Radetzky Dezső madártantudós és szakíró nevét bizonyára mindenki hallotta (vagy olvasta az 1. számú általános iskola falán látható emléktáblán) Tárnokon. Most részletesebben is szólunk pályájáról, hisz 120 esztendeje 1879. április 6-án született a Bács megyei Kishegyesen (ma Szerbiához tartozik).
Kalocsán végezte a tanítóképzőt, s 1905-ben került az akkor Fejér megyéhez tartozó Tárnokra. Itt házasodott meg (felesége Muskovits Paula helybeli volt), itt született három fiúk (Zoltán, Ödön, Jenő), s itt kezdődött madártani tudományos munkássága. Radetzky Dezső 1909-ben valósággal berobbant a hazai ornitológiába, amikor is megfigyelte az ázsiai sztyeppék sáskairtó madara, a pásztormadár (Pastor soseus) tömeges (mintegy 500 pár!) tárnoki és sóskúti megjelenését, s meggyőződött itteni fészkelésükről is.
E szenzációs észlelése révén nevezték ki a Magyar Ornithológiai Központ rendes megfigyelőjévé (a díszes oklevelet a Központ igazgatója, a világhírű Herman Ottó írta alá!).
Radetzky Dezső 1927-ig volt Tárnok tanítója. Nevelőmunkájával párhuzamosan végezte madártani, botanikai és rovartani vizsgálatait, gyűjtéseit. Hatalmas tojás- és fészekgyűjteményét csere útján is gazdagította. (Töredékét ma a Természettudományi Múzeum őrzi.) Madártani tudományos eredményei elismeréseképpen részt vehetett (az akkor 18 éves Jenő fiával együtt) az 1927. évi budapesti Nemzetközi Zoológiai Kongresszus madártani szekciájának munkájában.
Ez az esztendő amúgy is fordulópont életében. A fehérvári múzeum igazgatója, Marosi Arnold támogatásával városi tanítói álláshoz jutott, s múzeumi ornitológusként viszonylag jó föltételek között teljesedhetett ki kutatói munkássága. Székesfehérváron vidéki madártani tudományos központot teremtett. Írásai korának legrangosabb folyóirataiban (Kócsag, Aquila) jelentek meg. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Ornitológusok Szövetsége megalapításának. Az ő érdeme az ország és a Velencei-tó első madárvártájának (Dinnyésen) fölépíttetése (a II. világháborúban megsemmisült). Az általa tervezett Radetzky-fészekodúkat és madáretetőket üzemszerűen is gyártották Baranyakárászon. Olyan, faunisztikailag kiemelkedő megfigyelések fűződnek nevéhez, mint a póling (Numenius arquata) sárréti és kerecsensólyom (Falco cherrug) vértesnánai fészkelésének észlelése és leírása.
Hosszú betegeskedés után halt meg Nádasladányban, 1944. május elsején. 1980-ban Tárnok nagyközség emléktáblát emeltetett tiszteletére, amely annak az iskolának a falán látható, ahol több mint két évtizeden át munkálkodott.
Ezen iskolaépülethez tartozó szolgálati lakásban jött világra 1909. június 14-én (90 esztendeje!) Jenő nevű fia, aki nevelőként, ornitológusként és szakíróként egyaránt méltó folytatója lett édesapjának.
Radetzky Jenő századunk egyik legfényesebb tudós tanári pályáját futotta be. Aki egyszer is beszélt vele, életre szólóan szellemi-emberi vonzáskörébe került. Gyermekéveit Tárnokon töltötte: itt járt elemi iskolába, itt nyílott rá fogékony lelke a természet és a madárvilág megszámlálhatatlan csodájára. Édesapjával együtt barangolta be a szülőfalu és környéke területeit, melyről így ír:
„Volt itt hegy, völgy, síkság, plató, erdő, mező, rét... Mind-mind megannyi madárélőhely! Bejártuk Fundoklia rejtélyes hasadékait, a Vimol görögös bájú völgyét, a Prezvrh és Sztari vrh szőlős lankáit, Berki puszta ligetét... Emlékezetemmel most megsimogatom soha vissza nem térő akkori létüket!”
Tárnokról járt be vonattal a fővárosi Petőfi Gimnáziumba. A budapesti Tudományegyetem biológia-földrajz szakán 1932-ben kapta meg a gimnáziumi tanári oklevelét, de öt esztendeig nem kapott állást. Ezekben az ínséges években – a fehérvári múzeum ingyenes gyakornokaként – bővítette, fejlesztette szaktudását. Üstökösként robban be a magyar madártudományba Madárkataszter a Velencei-tóvidékről című tanulmányával, melyben több év alapos megfigyeléseit, kutatásait összegezte e tájról.
Hivatalos tanári pályája 1937-ben kezdődhetett meg. Oktató-nevelő munkássága a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban teljesedett ki. Megyei szakfelügyelőként 1955-1970-ig segítette a biológia-oktatást.
Ornitológiai munkásságának második szakaszában a tojástannal foglalkozott. A madártojások geometriájáról úttörő jelentőségű tanulmányt írt, amely – sajnos – nem jelenhetett meg. Amikor a tojástan úgynevezett lezárt tudományággá vált, (hatóságilag tiltották be a gyűjtést), Radetzky Jenő minden energiáját a nevelőmunkára, a madár-és természetvédelemre és madártani megfigyelésekre összpontosította. Az ő fantasztikus szervező munkája révén épülhetett föl 1959-ben az agárdi Chernel István Madárvárta, amely nemzetközileg is kiemelkedő tudományos és pedagógiai eredményeket ért el fennállása óta. Megalapította Fejér Megyei Madárbarátok Körét (1964), amely évtizedeken át az egyetlen olyan társadalmi szervezet volt, amely díjtalanul küldött madáretetőket és eleséget a madárvédelmet gyakorlóknak. Mind a madárvártát, mind pedig a madárbarátok körét haláláig vezette – tengernyi munkát vállalva!
Kitűnő és termékeny szakíró volt. Egyre romló nyelvi világunkban üdítő szellemi forrásként élvezhettük ismeretterjesztő cikkeinek varázslatos nyelvi gazdagságát, lebilincselő stílusának gyönyörű színét-ízét-zamatát. Századunk talán legnagyobb tudós levelezője volt. Minden levélre saját kezűleg válaszolt, s adott szakmai útmutatást a hozzá fordulóknak. (Leveleinek száma több tízezer, valamennyiről – indigóval – másolatot készített!) Ezzel valóságos népnevelői munkát végzett!
Sok mindenről kellett volna még szólnunk, hogy teljes nagyságában és érdemeihez méltón mutathassuk be őt az utókornak. Ám erre majd csak egy későbbi (remélhetőleg megvalósuló részletes életrajzi monográfia lesz igazán alkalmas…) 1991. november 26-án hunyt el a székesfehérvári megyei kórházban. Szinte a vég órájáig dolgozott! Elvégezte, amit a sorstól, hazájától, feladatul kapott. Rá is illenek Kodály szavai, amelyeket küzdőtársa, Bartók Béla halálakor mondott: „Azon kevesek közül való volt, akik mind másként hagyták maguk után a világot, mint ahogy találták!”
Kálmán Gyula
tanár
Szilsárkány
(Forrás: Tárnokhír, 1999. április, 23-24.)
Copyright © 2012–2024 www.abelandras.hu – Minden jog fenntartva!