ELBESZÉLT EMLÉKEK
TÁRNOK A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT
Kapunics Béla
elbeszélése alapján (2000)
(Gyűjtötte: Ábel Endre)
1. RÉSZ: ELŐZMÉNYEK
Kapunics Béla: Az apám '44-be halt meg, én meg ott maradtam három nőtestvéremmel és anyámmal. Át kellett vennem az ő szerepét és gondoskodni róluk. Ez azt jelentette, hogy nekem kellett előteremteni télire a tüzelőt, aratásokra, cséplésekre járni nyáron, szóval sok olyan dolgot meg kellett tennem, ami egy tizennégy éves gyerek erején felül volt. És nem beszélve arról, hogy a háború alatt a családom a hegyekben volt megbújva, én meg naponta ingáztam a falu és a pince közt, ami nem volt egyszerű dolog. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a családfenntartás terhe teljes mértékben nem csak az én vállamat nyomta. Egy röpke példa: a babkó1 a Kossuth utcának, a zsákutcai részen lakott. Mivel az oroszok konyhája és raktára a nagyszüleim házánál volt, viszonylag mindenhez valamilyen úton-módon hozzáfértünk, mert a nagymama egy ügyes és rátermett asszony volt.
Én is sokat segítettem a ruszkiknak és annak fejébe szappanokat, cipőtalpat, dohányt, cigarettapapírt, meg ilyesmiket kaptam. Maga az a tudat, hogy gondoskodni kell a családtagjaimról, lassan átformált és felnőtté tett. Nem utasított senki, a felelősségtudat belém ivódott. A hétköznapok meg hihetetlennél hihetetlenebb kalandokba sodortak, amik átélése sokszor elkerülhetetlenné vált. Az egyik helyzet szinte hozta a másikat. Hozzá kellett szoknunk a bombázáshoz, az aknázáshoz, a légi harcokhoz és sok mindenhez ugye.