ELBESZÉLT EMLÉKEK

TÁRNOK A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT

Kapunics Béla
elbeszélése alapján (2000)

(Gyűjtötte: Ábel Endre)

9. RÉSZ: AZ ÍTÉLET – HALÁL

Kapunics Béla: Egy másik alkalommal a következő történt: az Öreghegybe, az Orbán-szobortól nem messze volt a Bukovszki-ház és azzal átellenben volt egy kút, ami talán még most is megvan. Egyszerre két vödörrel működött, de úgy, hogy amikor az egyiket felhúzták tele vízzel, addig a másik lefele ment üresen. Csak tekerni kellett.

(Fotó: Ábel Endre)

- Megvan még, de most le van fedve a teteje egy betonlappal.
Akkoriban a környéken ólálkodott egy csavargó ruszki, - akit később ki is végeztek a faluban a Hangya Szövetkezet előtt, - aki egyedül razziázott, terrorizálta az embereket. Nők után kajtatott, meg egyéb dolgokat is csinált.
- Lehetséges, hogy ugyanaz volt, akit legelőször láttak bejönni a faluba?
Kapunics Béla: Nem! Nem! Az egy jámbor fiatal gyerek volt, ez meg egy hatalmas nagydarab, goromba orosz. Mindenhol dörömbölt, ütötte az ajtókat, követelőzött. Volt, ahova be is tört. Szóval rettegésben tartotta az egész hegyet.  Megyünk a Karival vízér, mert éppen kellett nekik valamire egy nagyobb mennyiség - különben az ő szőlőjük ott volt néhány méterre az úttól, talán a harmadik, vagy negyedik lehetett az övék - és meglátjuk ezt az embert arra felé kódorogni, de nem egyedül. P. Valinak hívták, aki vele volt, az egy olyan 14-15 éves lány lehetett akkor, azt bökdöste a géppisztolyával maga előtt. Be akarta vinni a Bukovszki-házba, mert ott nem lakott senki.
-„Hú, itt valami nagy baj van!” - gondoltuk. És akkor a Schmidtka néni, - nem tudom ismerted-e - egy nagydarab nő volt, ott laktak a Schvágerékkal szembe, ács volt a férje, ő akkor ott közbeavatkozott, hogy ne a lányt vigye el. Könyörgött neki és végül a lány valahogy elszabadult onnan, mert a hangoskodásra összejöttek hárman, négyen emberek. Ezután az asszonyra fogta a fegyverét és őt kezdte terelni a ház felé, az meg kiabált:
-„Segítség! Emberek!” Hangosan sírt.
A Karival eszünkbe jutott, hogy előző nap két öreg orosz szállt meg a Kozelék mellett. Eldobáltuk a vödröket, mert láttuk, hogy itt valami nagy baj van és spuri, egyenesen hozzájuk futottunk. Pont szalmazsákon ültek, gombolkoztak, a bakancsukkal matattak. Gyorsan elmondtuk nekik a történteket, mert tudtunk már annyit oroszul. Ezek sem időztek semmit. Fölkapták a sapkát, a zubbonyt és nyomás le. Persze közben az öregasszony már a házban volt az orosszal. Mi meg mutattuk, hogy ott vannak. Kirántották az ajtót, bementek, de már az utolsó pillanatban érkezhettek. Fegyvert fogtak rá, az ő fegyverét elvették, és bekísérték a kommandóhoz. Ezzel az asszony megmenekült. Egyébként már régen keresték azt az embert. Én nem voltam ott, de hallottam, hogy még aznap délután, - mert ez az eset a délelőtti órákba történt - agyon lőtték minden tárgyalás nélkül. Kiderült ugyanis, hogy amióta az oroszok bejöttek Tárnokra, ez azóta garázdálkodott. Különben járkáltak még errefelé hasonló kóbor katonák, akik kiváltak a csapatból és fosztogattak, meg élték a világukat. Ez lebukott. Volt is már bőven a rovásán. A ruszkik borzasztó szigorúan büntették az ilyet, mert előírás volt, hogy a polgári lakosságot kisujjal sem bánthatják. Ez így történt meg.