ELBESZÉLT EMLÉKEK

PAPRIKÁS MÁRI NÉNI

Melicher Tamásné sz. Petró Teréz
elbeszélése alapján (1993)
Beszélgetőtárs: Lindtner Jánosné sz. Ábel Jusztina

(Gyűjtötte: Ábel Endre)

Lindtner Jánosné: Na, aztán mi volt még valamikor tyetka? Olyan sok minden volt, hogy csak úgy pereg az agyamba. Volt egy paprikás Mári néni is, aki egészen Kalocsáról jött ide és őrölt fűszerpaprikát árulva járta a környékbeli falvakat. Emlékszik arra?
Melicher Tamásné: Batyu volt a hátán és minden házba bekiabált:
-„Paprikát vegyenek! Paprikát!” Aztán egyszer megkérdeztem tőle:
-„Mári néni, maga nem fél egyedül árulni azt a paprikát? Hogy valaki megállítja magát?”
Lindtner Jánosné: Mert ment Gyúróra is, de gyalog ám.
Melicher Tamásné: Bizony gyalog.
Lindtner Jánosné: Válba, Gyúróra.
Melicher Tamásné: Erdőn is körösztül.
-„Próbáljon hozzám nyúlni! - mondta. Van nekem a kötény alatt egy zseb, abban tartom az erős paprikát. Aztán ha kell, szórok neki a szeme közé! Megy az a büdös fenébe!” - azt mondja. Olyan volt az a Mári néni.

Lindtner Jánosné: Emlékszem rá, hogy Prezvrh felé kapáltunk ő meg arra jött éppen hátán cipelve a paprikától pirosló hintuskát. Úgy vitte az eladni valót. (hintuska = nagyméretű durva szövetvászon. A négy sarkára varrt pántot összekötötték és a hátukra emelve vitték. – Á. E.)
Melicher Tamásné: Faluról falura járt paprikát árulni. Nálunk is aludt néha, ha ráesteledett.
Lindtner Jánosné: Igen. Tehát éppen arra jött, amikor uzsonnáztunk. Egyszerű ételünk volt, szikkadt kenyér megsózva. A papa, az én apukám nagyon szerette, mert mire elérkezett az öt óra, addigra félig megszáradt, s a naptól olyan madárlátta kenyérré vált. (madárlátta kenyér = szikkadt, vagy száraz kenyér, amit nagyapáink hoztak haza a munkából. – Á. E.) Amíg ők egy kicsit pihentek, én lementem a Zámori patakra forrásvízér, s mire visszatértem, már meg volt paprikázva az a sós kenyér. A Mári néni megízesítette nekünk. Ültünk a földek végin és úgy ettünk. Pár szót még váltottunk vele, aztán mentünk még egy kört kapálni.
Melicher Tamásné: Bizony, az volt a „túróskenyér”. Paprika és só.
Lindtner Jánosné: Igen, így emlékszem arra a Mári nénire.
-„Jé! - mondom. Ilyenkor délután még megy Gyúróra, mikor mink már haza akarunk menni?
Melicher Tamásné: Bizony, nem volt ám parizer, meg, mit tudom én mi. Azt ettünk, ami volt.
-Mikor történt ez?
Lindtner Jánosné: Körülbelül az ’50-es évekbe.
Melicher Tamásné: Úgy volt ám, hogy paprikás, vagy csak sós kenyeret ettünk, aztán ha befejeztük a munkát a földeken, hazajöttünk és folytattuk a dolgunkat tovább, a jószágok körül. Így volt.