PADÁNYI /POSZMIK/ ANDOR
(Tárnok, 1874.11.14. – Budapest, 1943.06.14.)
"1874 november 14-én Tárnokon (Fejér megye) születtem. Középiskolai tanulmányaimat Győrött és Székesfehérvárott végeztem, egyetemi tanulmányaimat Budapesten s ezek befejezése után a nagyszebeni állami főgimnáziumban nyertem tanári alkalmazást.
Innen a tanügyközigazgatási pályára tértem át, s 1903-ban kir. segédtanfelügyelővé neveztetvén ki, másfél évig Szepes vármegyében működtem. Azután a szolgálat érdekében Budapestre helyeztek át, a székesfőváros kir. tanfelügyelőségéhez.
1910-ben Tolna vármegye tanfelügyelőjévé nevezett ki a miniszter, ahonnan hadiszolgálatban megrendült egészségi állapotom miatt Esztergomba való áthelyezésemet kértem. Itt csak rövid ideig maradhattam, mert már 1921 szeptemberétől Pest vármegye királyi tanfelügyelői hivatalának a vezetését bízta reám miniszterem, s érdemeim elismeréséül a Kormányzó az V. fizetési osztály jellegével tüntetett ki.
1928 július 1-től, ismét a szolgálat érdekére utalva, a székesfőváros kir. tanfelügyelői hivatal élére állított a miniszter, s ebben a minőségben kerültem a törvényhatósági bizottság tagjai sorába."
(Forrás: György Endre (szerk) - Amíg városatya lettem... /Budapest, 1930/)
Copyright © 2012–2024 www.abelandras.hu – Minden jog fenntartva!