CIKKEK
A tárnoki temetők története
A falusi temetők többségét az utóbbi másfél-két évszázad során nyitották meg, s jóval kisebb azoknak a száma, amelyek hosszú századok óta hozzávetőlegesen azonos területen helyezkednek el. Egy-egy településen gyakran találkozunk különböző időpontokban létesített temetőkkel, amelyek közül vannak, amiket még használnak, s vannak, amelyekbe már nem temetnek, hanem csak a halott-tisztelet kegyeleti aktusainak színterei.
Tárnokon a temető helye szintén többször változott az évszázadok során, s a ma működő két temető mellett az Öregtemetőnek nevezett már több mint hatvan éve használaton kívül áll. A régi, akár több mint száz éves sírkövek viszont őseink emlékét őrzik, s ezért kötelességünk ezeket megőriznünk, ápolnunk. Ahogy Széchenyi István írta: „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit!”
A mai templomhoz közeli területet a középkori Tarnuk (Tavarnuk) faluval azonosítják a régészek. Ebben a korban, illetve még a későbbi néhány évszázadban is a temetőket a templom mellett alakították ki, amely általában a település legmagasabb pontján állt. Amikor 1942-ben Urbányi Vilmos építőművész a templom nagyobbítására tervet dolgozott ki, egy próbaásatást végeztetett a szentélytől kelet felé vagy 15 méterre az udvarban. Ekkor világosan látható volt, hogy a templom körül temető lehetett. Mindez bizonyítja, hogy a régi szokásoknak megfelelően, évszázadokkal ezelőtt Tárnokon is a templom mellett kapott helyet a temető. A temető pontos méretére vonatkozóan adatokkal nem rendelkezünk. Nem tudni, hogy ez az egykori Fő utcai hengermalom területéig húzódott, vagy az itt talált csontok Tárnok következő temetőjének helyére utalnak.
Az előbb említett két temetőre csak az építkezések során előkerült csontokból következtethetünk. A későbbi temetőkre vonatkozóan már a térképek, a canonica visitatiok, az anyakönyvek és más történeti források szolgálnak bizonyságul.
Temetőinkkel kapcsolatban az eddig ismert legkorábbi konkrét leírás az 1765-ös canonica visitatioban olvasható. Ebből megtudjuk, hogy a feszület nélküli temetőt 1762-ben áldotta meg Balassa István csákvári plébános, a fehérvári kerület esperese. Elhelyezkedéséről annyit ír, hogy a falun kívül fekszik. A keresztről 1778-ból van adatunk, rézkorpuszos keresztet említ a forrás. Az 1765-ös visitatio nem ír a temető helyéről, Tárnok első kéziratos térképe 1783-ból viszont a mai Szent Rókus kápolna körül jelöli. A temető pontos helyéről szól az 1799-es visitatio is, amelyben azt írják, hogy a falunak két kápolnája van, a temetőben a Szent Rókus kápolna, míg a falun kívül Páduai Szent Antalé. Tárnok legkorábbi dokumentált temetője tehát a ma is használatban lévő római katolikus temető helyén volt, a kápolna körüli területen.
Tárnok temetői
A., B.: Tárnok első temetői; C. 1762–1802, 1846–1896 ; D. 1802–1817, XIX. század második fele (?); C+D. 1941–napjainkig; E. 1817–1846; F. 1896–1941; G. 1978–napjainkig
Ez az 1762-ben megnyílt temető 1802-re telt meg. Ennek pontos helyéről a halotti anyakönyvben olvashatunk: „1802. szeptember 19-én, a pünkösd utáni 15. vasárnapon, alulírott Marich János kerületi esperes szentelte fel az új temetőt, Oravecz Ignác helyi plébános és Tucich Imre érdi plébános közreműködésével. Ez az új temető annak a régi temetőnek a tőszomszédja, amelyben 40 évig temetkeztek. Ennek az új temetőnek az elhelyezkedése a következő: északról a régi temető, délről a Gyúró, illetve Tordas felé vezető út, keletről a házak kertjei, nyugatról pedig a jobbágyok szántóföldjei határolják.”
Az 1762-ben megnyitott temetőt tehát 1802-ben bővíteni kellett. Ez az új temetőrész nem lehetett nagy, ugyanis 1818-ból már egy újabb temetőszentelésről olvashatunk. Az 1818-as canonica visitatio szerint az új temető helyét 1817-ben jelölték ki, szintén a falun kívül, s ezt 1817. december havában, advent második vasárnapján Dilinger János kerületi esperes áldotta meg a benne felállított kereszttel együtt. Az első temetés 1818. január 4-én volt. Azt is megtudjuk, hogy az 1802-ben megnyílt temetőben az utolsó temetés 1817. december 31-én történt, így a két temetőt párhuzamosan nem használták. A visitatio csak annyit említ, hogy az új temetőt a falun kívül, ugyanolyan távolságban jelölték ki, mint a régit. Az anyakönyvi bejegyzés viszont a pontos fekvéséről is tájékoztat. Helyét a falutól nyugatra teszi, azoknak a jobbágyoknak a kertjeivel határos, akik a falu szélén, a Szent Antal-kápolnával szemben laknak. A temetőt tehát kelet felől a jobbágyok kertjei, nyugat felől a falu rétjei, délről a Martonvásárra vezető út, északról pedig a falu azon részei határolták, amiből a temetőt is kihasították. A forrásból megállapítható, hogy a temető nem a kápolna körül volt, hanem azzal szemközt, a Marton utca másik oldalán helyezkedett el.
A Kossuth utca végi temető szintén nem volt túl nagy, ugyanis már 1846-ban megtelt. Ekkor nem új helyen jelöltek ki temetőt, hanem a Szent Rókus kápolna körülit nyitották meg újra. Nem az egész régi temető, hanem csak az 1762-ben megnyitott és 1802-ben bezárt temetőrész került újra használatba, amelybe fél évszázadon át temetkeztek. Ha figyelembe vesszük, hogy az első használat alkalmával ez a temető 40 év alatt megtelt, valamint azt, hogy Tárnok lakossága ekkor már magasabb volt a fél évszázaddal korábbinál, akkor szinte biztosra vehető, hogy idővel az 1802-ben nyitott részbe is újra kezdtek temetni. Ezt támaszthatja alá az is, hogy a század végén, mikor a temető ismét megtelt, új helyet kellett kijelölni, s nem az 1802-től használt részt nyitották meg újra.
Az új temető kialakításának gondolata már 1886-ban felmerült. Akkor úgy határoztak, hogy a használatban levő, a Szent Rókus kápolnát körülölelő temető szomszédságában lévő házak kertjéből vétessék meg 2198 négyszögöl. Ebbe a tulajdonosok nem egyeztek bele. Ekkor kisajátításra került sor, de a nagy költségek és a lakosság körében tapasztalható elégedetlenség miatt végül úgy döntöttek, hogy máshol vesznek területet. 1891. november 17-én Lauturner Ignác jegyző és Eskulits Antal bíró kérelemmel fordult a vármegyei törvényhatósághoz, amelyben arról számoltak be, hogy mielőbb szükség lenne egy új temetőre, mivel a Szent Rókus kápolna körüli ismét megtelt, az 1846-ban bezárt temetőt pedig nem lehet újra megnyitni, mivel a település egyedül arra terjeszkedhet tovább, így azt fel kell számolni. Így került megvásárlásra 1891 végén 2482 négyszögöl a Tabán utca szomszédságában. Ez a mai Öregtemető, ahol az első temetés 1896. május 4-én volt.
A temető 1941-re telt meg, ekkor ismét a Szent Rókus kápolna körüli temetőt vették használatba. Tárnok legújabb, egyben első nem egyházi tulajdonú temetője pedig 1978-ban nyílt meg.
Felhasznált források, irodalom:
Canonica visitatio 1765, 1778, 1799, 1818 (Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár)
Halotti anyakönyv 1767–1809, 1840–1867 (Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár)
Vegyes anyakönyv – Bármáltak 1818 (Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár)
Igazgyöngy
Ábel András, Muskovics Andrea Anna